6,6 milliárdért újult meg a 37-es főút
Beszámolt arról, hogy az uniós támogatások mellett a közutak fejlesztésére fordíthatják a matricabevételekből származó összeget is, amely idén - a teherjárművek által - 5 milliárd forinttal több a tervezettnél.
Hozzátette: az elkövetkező hét évben Magyarország infrastrukturális fejlesztésekre 2.000 milliárd forintot fordíthat.
Szabó György, a regionális fejlesztési tanács elnöke arról szólt, hogy a 37-es út négysávosítása az I. Nemzeti Fejlesztési Terv egyik legnagyobb beruházása Észak-Magyarországon. Az út fejlesztésének folytatását tervezik - fűzte hozzá.
A 37-es főút csaknem 8,5 kilométeres szakaszának részeként a Bársonyos-csatorna fölött átépítették a már meglévő hidat, mellette az új nyomvonalon és a szervizút felett két új híd épült, illetve szintén új hidat emeltek a meglévő mellett a Hernádon. Felújították az arnóti és a gesztelyi körforgalmú csomópont közvilágítási hálózatát, illetve zajvédő falakat építettek.
Kartell miatt drágulhatott a vasútfelújítás
Sínen a sztráda: kezdődhet az M6-os folytatása
Növelte nyereségét és árbevételét a Strabag
11 százalékkal nőtt a Bouygues bevétele
MTI