6 milliárd dollár hitelt kap Egyiptom és Tunézia
A Világbank kedden 3,6 százalékra csökkentette a két térség együttes növekedési előrejelzését az idei évre a korábbi 5 százalékról.
A hatmilliárd dollárból Egyiptom számára a következő két évben 4,5 milliárd dollárt folyósít a Világbank, míg Tunézia egymilliárd dollárt kap azon a félmilliárd dolláron felül, amelyet már korábban bejelentettek. Ezen kívül további 400 millió dollár tervez a Világbank tunéziai magánberuházásokra, valamint 100 millió dollárt a politikai biztosítások fedezésére. A szervezet a hitelekről a jövő hónapban dönt.
Zoellick a hitelnyújtás kapcsán azt is hangsúlyozta, hogy a tunéziai átmeneti kormány mintegy 50 ezer líbiai menekült kezelésének költségeit is kénytelen viselni, és ezek közül csak 6-7 ezren vannak ENSZ-táborokban.
A Világbank közel-keleti és észak-afrikai térségi jelentésében ugyanakkor az is hangsúlyt kap, hogy a következő évtizedben 50-75 millió munkahelyre lenne szükség az új munkapiaci belépők munkához juttatásához. Ezzel szemben az idén a két régióban 4,8 millió, 2011-2020 között összesen csak mintegy 48 millió munkahely létesülésére számítanak.
MTI
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




