.jpg)
A kutatás eredménye szerint a megkérdezettek a hét pont mindegyikét fontosnak ítélik, legfontosabbnak pedig azt tartják, amely a képviselők jövedelem-elszámolását szigorítaná. Azzal összefüggésben, hogy a javaslatok megvalósíthatóak-e, inkább a kételyek jellemzőek, a százfokú skálán a mutató egyik javaslat esetében sem éri el az ötvenet.
A Medián hangsúlyozta: Gyurcsány kezdeményezésének megítélése nem függ össze a pártpreferenciával. A politikai irányultság hatása a javaslatok realitásának megítélésében jelenik meg: a kormánypártiak mérsékelten optimisták, az ellenzékiek inkább kétkedőek, akik nem szavaznak, vagy parlamenten kívüli pártokra voksolnának, kifejezetten irreálisnak ítélik a javaslatokat - fűzte hozzá a közvélemény-kutató intézet.
Rámutattak arra is, hogy az indítványt a válaszadók egyharmada sorolta a napirenden lévő ügyek közül a fontosak közé, hat százalékuk pedig ezt tekintette a legfontosabbnak.
A "tisztasági csomag" az események fontossági sorrendjében a hatodik helyre került és valamelyest ellensúlyozta a Zuschlag-ügy jelentőségét, amit október elején az előző hónap legfontosabb témájának tartott a közvélemény.
Gyurcsány "Isten adta néphez" fordul: népszavazás!
Gyurcsány: Most senki sem menekülhet!
SZDSZ: Vonják vissza a tisztasági csomagot!
MDF: Játszótéri homokozó lett a parlament, de ez még semmi!
MTI