1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Idén a január és október közötti időszakban a reálkereset 5,2 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva
Idén a január és október közötti időszakban a bruttó átlagkeresetek összességében 8,2, a nettó átlagkeresetek pedig 2,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,1 százalékos növekedése mellett - 5,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaság egészét tekintve 2007. január-októberben átlagosan 2 millió 769 ezer volt. Az év első tíz hónapjában a költségvetési szférában 754 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 937 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében közel 4,9%-kal csökkent a létszám. Az ide tartozó fő gazdasági ágak mindegyikében (a közigazgatásban, az oktatásban és az egészségügyben) alacsonyabb lett a létszám, ha az oktatás és a közigazgatás gazdasági ágak közötti szakfeladati átsorolás hatását kiszűrjük.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 180 400 Ft-ot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 172 600 Ft-ot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 202 200 Ft volt, ami júniustól már tartalmazza az egyhavi külön juttatás egytizenketted részét is.

Január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 8,2, a nettó 2,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - 8,3 százalékos fogyasztóiár-index növekedés mellett - 5,6 százalékkal csökkent. Tavaly január-októberben a nemzetgazdaságban a bruttó átlagkereset 7,9 százalékkal, a nettó 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 3,4 százalékos emelkedése mellett - 4,3 százalékkal nőtt.
Január-októberben a költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 5,5%-kal, a versenyszférában dolgozóké 10,0%-kal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az átlagot meghaladó mértékben nőttek a keresetek az építőipar (17,0%), az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (11,9%), a szálláshelyszolgáltatás, vendéglátás (10,2%), valamint a kereskedelem, javítás (10,1%) gazdasági ágban. A keresetek növekedésében szerepet játszott a minimum-járulékalap bevezetése, amit az is jelez, hogy a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknál a bruttó átlagkereset növekedési üteme alacsonyabb volt, mint a kisebb szervezeteknél.

Az év első tíz hónapjában a nettó keresetek átlagosan 2,5%-kal emelkedtek; ezen belül a versenyszférában 3,8%-os, a költségvetési szervezeteknél pedig 0,5%-os volt a növekedés. A nettó keresetek havi növekedési ütemének alakulásában meghatározó szerepet játszott az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék múlt év szeptemberi, illetve az egészségbiztosítási járulék idén januárban történt további emelése.

A nemzetgazdasági havi nettó átlagkereset 111 900 Ft-ot tett ki, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 84 000 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 143 600 Ft volt. A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 190 500 Ft-ra nőtt, 8,4%-kal haladta meg az előző év január–októberi szintet. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya 2007. január-októberben átlagosan 5,3% volt.

London hálás lehet az alulfizetett bevándorlóknak
Álláskeresés: kinek fizetnek a legtöbbet?
A postások plusz 7,5%-ot kapnak
Simor 7,7 százalékos béremelésre szavaz
Sztrájk és fizetés: mire számíthatunk?

MTI, Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG