85 céggel kezdik az elszámoltatást
A hírportál úgy értesült: az állami tulajdonú cégekhez a vagyonkezelőtől, a minisztériumokhoz pedig közvetlenül a kormánybiztostól eljuttatott levél arra vár választ, hogy a listában szereplő cégekkel 2002 óta milyen szerződéseket kötöttek az állami vállalatok és intézmények.
Az információt az érintetteknek csütörtök délután 5 óráig kellett eljuttatniuk a vagyonkezelő vezérigazgatójának e-mail címére.
A listán 85 cég szerepel, de több vállalkozás mögött azonos tulajdonosi kör tűnik fel. Az Index következtetése szerint a bekért adatok jobbára "semmitmondó", egyébként is közzéteendő információk. Az egyetlen kivétel, hogy az állami cégeknek arról is nyilatkozniuk kellett: a listán a szereplőkkel kötött szerződéseket ki írta alá részükről.
A hírportál arra is kitér, hogy 33 céget Gyurcsány Ferenc személye kapcsol össze, s noha a lajstromban megjelenő társaságok között akad, amelynek neve "a médiában gyanúsként bemutatott ügyben tűnt fel", eljárás állami megrendelésekkel összefüggésben egyikük ellen sem indult.
index.hu
Havi alapon 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak Németországban.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





