A bankrészvények nem ájultak el a hullámvasúton
A nap folyamán számos kétség volt: a Fed méretre is rendkívüli enyhítéséből először mindenki arra következtetett, hogy az elképzeltnél is nagyobbak a gazdasági bajok a tengerentúl, végül azonban az a remény győzött, hogy a nagy kamatcsökkentés hosszabb távon ösztönző hatású lesz a gazdaságra.
A keddi piacon a bankrészvények voltak a fő nyertesek.
A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója nem hivatalos adat szerint 2,1 százalékkal 1307,06 pontra emelkedett zárásra, 13,24 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. Ezzel ötnapi veszteségsorozat szakadt meg. Tavaly 1,56 százalékot nyert, ezzel 2007 volt a leggyengébb éve 2002 óta.
Az európai tőzsdezáráskor a Wall Street még veszteségben volt.
Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 3,35 százalékos veszteséggel kezdett, de a napot 161,9 pontos, azaz 2,90 százalékos nyereséggel 5740,1 ponton végezte, 11,10 százalékkal alacsonyabban az év végi értékénél. Hétfőn 5,48 százalékot vesztett, a múlt héten 4,84 százalékot vesztett.
A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 4,51 százalékos veszteséggel indult, de ez zárásra jelentősen mérséklődött: a végeredmény, 6769,47 pont, 20,72 ponttal, azaz 0,31 százalékkal alacsonyabb a hétfői zárónál, 16,09 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. Hétfőn 7,16 százalékot vesztett, a múlt héten 5,23 százalékot vesztett.
Párizsban a CAC-40 4,29 százalékos veszteséggel nyitott, de 98,09 pontos, azaz 2,07 százalékos nyereséggel 4842,54 ponton zárt, 13,74 százalékkal az év végi értéke alatt.
Az értéktőzsdék nyitásakor az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordónként 1,73 dollárral olcsóbb volt a hétfői zárónál a legközelebbi, márciusi határidőre az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében, de az értéktőzsdék zárása után 87,90 dollárnál tartott, 39 centtel drágábban a hétfői zárónál.
Szerdán az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4379 dollár volt középárfolyamon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4611 dollárnál tartott, 0,0165 dollárral drágábban a hétfői későinél, 0,09 százalékkal erősebben a dollárhoz képest, mint év végén. Tavaly, azaz 2007-ben 10,52 százalékkal drágult a dollárhoz képest.
A dollár szerdán visszaesett az euróhoz képest, mert Fed rendkívüli, háromnegyed százalékpontos kamatcsökkentése, 3,50 százalékra, megszüntette a dollár hozamelőnyét az euróval szemben. Az EKB alapkamata 4,00 százalékos. Az euró mindenesetre még messze van a november 23-án elért, 1,4968 dolláros rekordjától.
Tippek pánik esetére: ne vegyél, pláne ne adj el!
A dollár taszíthatja mélybe a forintot
Minden szem a Wall Streetre tapad
Bevágott a Fed, robbanás a tőzsdéken
A diagnózis: színtiszta pánik
MTI