A bankszövetség új elnöke Felcsuti
A bankszövetség új elnöke, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója, Felcsuti Péter - aki 58 éves - pályafutásának kezdetén 17 évet töltött a Magyar Nemzeti Bankban, ahonnan a Citibankhoz lépett át, majd az utóbbi 20 évben a Raiffeisent irányítja.
Az elnökhelyettesnek választott Török László a CIB Bank vezérigazgatója.
A választásra azután került sor, hogy az elnökség hároméves mandátuma lejárt, és Erdei Tamás, a szövetség elnöke, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a következő hároméves időszakra már nem vállalja a jelölést az elnöki posztra, amelyet közel 12 éven át töltött be.
A korábbi elnökség hároméves mandátumának lejártával két másik elnökségi tag, Csányi Sándor és Gergely Károly sem kívánta újra jelöltetni magát.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója 14 évig segítette az elnökség munkáját, Gergely Károly, a Fundamenta Lakáskasza Lakástakarékpénztár elnök-vezérigazgatója pedig 7 évig.
Új elnöke lesz a Bankszövetségnek
Nem mindegy, mire vettünk fel jelzáloghitelt
Az aranykor vége: kockázatosabb a devizahitel
Bank-biztosítás a takarékszövetkezeteknél is
MTI