A betonszállítóknak is fő a fejük
A főtitkár elmondta, hogy az eddigi gyakorlat szerint a behajtási engedélyeket az egyes gépkocsikra vagy szállítmányokra adtak ki, a szállító cég dönthette el, hogy melyik gépkocsit küldi az építkezés helyszínére.
A tavaly decemberi módosítás szerint 2008. február 1-jétől, az engedélyeket a gépkocsi rendszámára adják ki - mondta Szilvási András. Hozzátette, hogy ez súlyos logisztikai problémákat vet fel, ugyanis a betonszállító cég nem tudhatja előre, hogy az adott fuvart melyik gépkocsival teljesíti.
Szilvási András azt is kifejtette, hogy péntektől a behajtási engedélyek ára a hétszeresére emelkedik. A főtitkár szerint azonban az új rendszer miatt valójában ez 10-15-szörös ártöbbletet jelent. A behajtási engedélyek kiadása körülbelül egy hétig tart.
A főtitkár hangsúlyozta, hogy a rendeletmódosításnak megfelelő behajtási engedélyeket a kiszállítók a mai napig nem kapták meg, így 2008. február elsejétől jogszerűen transzportbetont a budapesti nagyberuházásokra nem szállíthatnak.
Plasztikázzák a Belvárost: rá sem fogunk ismerni
Tönkreteszi a fuvarozókat a behajtási tilalom?
Az SZDSZ-nek is elege van Demszkyből?
Zónásítanák Budapestet
Rogánnak van néhány szava a dugódíjról
MTI