.jpg)
A munkahelyeken ugyanis egészen másképp zajlik az elszámolás: aki sztrájkolt, az a törvénynek megfelelően kap pénzt arra a napra, amikor nem dolgozott, aki nem sztrájkolt, viszont a sztrájk miatt nem tudott bejutni a munkahelyére, nem kap pénzt arra a napra, amikor nem dolgozott.
Sokak gyanúi szerint egyébként az ország tegnapi részleges néhány órás megbénulása nem a sztrájknak magának, hanem a sztrájktól való félelemnek volt betudható. Tehát az emberek egy része meg sem kísérelte a vonaton való bejutást, vagy úgy döntött, ha úgyis sztrájk van, zűrzavar van, akkor átrendezi az életét és erre a napra veszi ki a szabadnapját, netán ezt szánja ügyintézésre, esetleg meghosszabbítja a hétvégét. Ez magyarázhatja, hogy a várakozásokkal ellentétben kritikus helyeken egyáltalán nem volt érzékelhető a közúti forgalomban a munkabeszüntetés, vagyis ahány embert nem hoztak be a vonatok, annyival többen nem torlaszolták el kocsikkal az utakat. Nagy dugók ott alakultak, ahol külön torlaszolók foglalták el a fél pályát, vagy masíroztak zászlós kocsikkal és húsz kilométeres óránkénti sebességgel.
Voltak ráadásul olyan vonatok, amelyek szinte töküresen futkároztak az elővárosi vonalakon. Vagyis a népesség javarésze mondhatni rezignáltan reagált, hasonlóan, mint az elmúlt évek bizonyos kritikusan zavaros napjain: ha bizonytalan a helyzet, ha tüntetés vagy sztrájk van, akkor inkább otthon maradunk.
Amúgy pedig az egész helyzetre jellemző volt egy tegnap esti tüntető kifakadása: voltak ugye vagy húszan-harmincan a parlament előtt, az illető pedig azt mondta, millióknak kellene itt lenniük. Az egyik radikális hírlista egyik levelezője máris bedobta a birka jelzőt, mindama honpolgárokra vonatkoztatva, akik nem vonultak az utcára, nem sztrájkoltak, nem blokkolták az utakat. Kétségtelen, Magyarországon a már megszokott politikai hasadás mellett új választóvonal kezd kialakulni, a nem birkák ezrei és a birkák milliói között.
Végül még egy érdekes kommentár egy szakértő szociológustól: ha ennek a tegnapi sztrájknak volt valami komoly hozadéka, akkor az annyi volt, hogy a sztrájk rávilágított a jelenlegi sztrájktörvény súlyos hiányosságaira.
Márványi Péter jegyzete
Korábbi jegyzetek:
50 éves az első magyar számítógép
Jé, egy reptér! Adjuk el szupermarketnek!
Ködbe vész a biztonság
Hülyeszűrő: na, ehhez szóljon hozzá!
Zöldenergia: hozzáállás kérdése