Az év első kilenc hónapjában Magyarországon 20.500 befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt és mintegy 33 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 10 százalékkal, az új engedélyeké 5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz képest a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatója szerint.
A növekedés elsődleges forrása a vállalkozói lakásépítés, amelynek keretében a II. és III. negyedévben másfélszer több új lakás készült el, mint az előző év hasonló időszakában. A lakásépítés területi alakulása a főváros növekvő súlyát mutatja: itt kérték az új engedélyek egynegyedét és itt épült az új lakások 30 százaléka - áll a KSH jelentésében.
A befejezett lakások számának ez év II. negyedévében elkezdett növekedése folytatódott a következő három hónapban is. A III. negyedévben 27 százalékkal több lakást vettek használatba, mint egy évvel korábban, ezen belül az átlagosnál gyorsabban emelkedett a vállalkozások által eladás céljából épített lakások száma.
A vizsgált időszakban 2.300 lakás szűnt meg, 5 százalékkal kevesebb, mint az előző év első kilenc hónapjában. A megszűnt lakások átlagos nagysága 68 négyzetméter volt. |
A fővárosi új lakások 15 százaléka 40 négyzetméternél kisebb alapterületű, további 47 százaléka a 40-60 négyzetméteres kategóriába tartozik. A kis lakások térnyerése nyomán csökkent az épített lakások átlagos alapterülete; Budapesten 64 négyzetméter, ami 5 négyzetméterrel kisebb, mint 2006-ban volt, és 23 négyzetméterrel elmarad a 87 négyzetméteres országos átlagtól. A fővárosi lakások 86 százaléka értékesítési céllal épült.
Az új lakások 47 százaléka a Közép-Magyarországi régióban kapott használatbavételi engedélyt, s a kiadott új lakásépítési engedélyek is hasonló, 49 százalékos területi koncentrációt mutatnak. Az építési kedv növekedését tapasztalhatjuk Közép-Magyarország mellett Közép- és Nyugat-Dunántúl minden megyéjében, ugyanakkor Dél-Alföld mindhárom megyéjében visszaesett a kiadott új engedélyek száma.
Újra robban a bomba a lakáspiacon?
Megdőlt az ingatlanrekord
Lízingelünk nyakló nélkül
Betömik a Baross tér foghíjtelkét
Építésügyi kódexet fogadott el a kormány
MTI