
A nemzetközi hitelminősítő megjegyzi, hogy az 1998-as globális fizetési válság alatt a spekulatív kategóriájú cégadósság hozama rövid időre szintén elérte, sőt meghaladta a 7 százalékpontot, de már annak az évnek a decemberében 6,02 százalékpontra süllyedt a havi átlag.
A MoodyÍs hétfői londoni elemzése szerint az amerikai gazdaság irányadó jelzőszámai arra utalnak, hogy az Egyesült Államokban az idei első negyedévben, éves összevetésben 0,5-1,0 százalék közötti ütemben fog csökkenni reálértéken a hazai össztermék (GDP). Ha ez az éves mértékű visszaesés áthúzódik a második negyedévre is, az súlyos recessziót jelentene az amerikai gazdaságban.
Szintén hétfőn kiadott londoni elemzésében a Dresdner Kleinwort befektetési csoport elvetette azokat a várakozásokat, amelyek szerint a felzárkózó térség el tudja szigetelni magát az amerikai lassulástól vagy a recessziótól, mert a ház vélekedése szerint "a globalizáció korszakában ez képtelenség".
A DrK százoldalas összeállítása szerint - amely a "Felzárkózó piacok 2008: a helyzet még rosszabb lesz, mielőtt javulna" címet viseli - a nagy felzárkózó gazdaságok, különösen azok, amelyek jelentős devizatartalékkal bírnak, kedvező ütemben növekedhetnek tovább, de a kis nyitott gazdaságok jobban ki vannak téve Amerika és általában a hét vezető globális gazdasági erőközpont (G7) ciklusainak, ezért lassulásra kell számítaniuk.
A londoni elemzői közösség nem egyöntetűen ítéli meg a felzárkózó térség és a nem elsőrendű - subprime - jelzálogpiaci válságtól sújtott, mind több szakértő szerint máris recesszióban lévő amerikai gazdaság teljesítménye közötti kapcsolat mértékét.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei! |
A Fitch úgy számol, hogy a fejlett gazdasági térség importnövekedésének gyengülése miatt még a húsz legnagyobb felzárkózó gazdaság exportpiac-bővülési üteme is - dollárértéken számolva - 10 százalékra lassul 2008-ban a 2004-2006-os időszak 17 százalékos éves átlagáról; ez a hitelminősítő szerint "jelentős sokk".
A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege által hetente összeállított felzárkózó piaci helyzetértékelések legutóbbi kiadása szerint azonban - amely két-három negyedévig tartó idei recessziót jósolt az Egyesült Államokban - a ház jórészt változatlanul hagyja a felzárkózó piacokra adott makroelőrejelzéseit, abból az "óvatos" várakozásából kiindulva, hogy folytatódik a térség és az Egyesült Államok gazdasági "szétkapcsolódása".
A hétfői londoni Dresdner-elemzés Magyarországnak a 2007-re becsült 1,5 százalék után az idei évre 2,0 százalékos GDP-növekedést jósol, három hónapos távlatban 7,50 százalékon maradó, félévi távlatban 7,25 százalékra, tizenkét havi távlatban 6,75 százalékra csökkenő jegybanki alapkamattal. Az évi átlagos infláció idén 4,7 százalékos lesz Magyarországon a tavalyi 7,4 százalék után, a Dresdner Kleinwort hétfői londoni előrejelzése szerint.
Kitört a pánik - vérbe fullad a mai kereskedés?
A legsúlyosabb válság jöhet a II. világháború óta
Ázsia a mélybe taszította Európát
Tokió elvérzett, érik a pofon Európának is
MTI