Hat cég ajánlkozik, hogy felépíti a kormányzati negyedet
.jpg)
A cikk szerint a kormánypárti képviselők viselkedése érthetővé válik, ha tudjuk: a Nemzeti Közlekedési Hatóság október 24-én kelt, úgynevezett végleges véleményében hosszú listát közölt a kormányzati negyed (K4) építési engedélyéhez a Nyugati pályaudvar környékén a hatóság által szükségesnek tartott közlekedési fejlesztésekről.
Beindulnak a bulldózerek a Nyugatinál |
A hatóság nem járul hozzá például, hogy a beruházó a felére csökkentse a parkolók számát a K4 épületeiben - írja a Magyar Nemzet. A cikk szerint a Podmaniczky utcát kétszer két sávosra kell átépíteni, amelynek emellett tartalmaznia kell a villamosvonalat is.
A Nyugati téren végállomást kell építeni a 14-es villamosnak. Kétszer két sávos közúti alagutat kell építeni párhuzamosan a Ferdinánd híddal, s ezt össze kell kötni a K4 parkolóival. A 47-es és a 49-es villamost a Deák térről a Podmaniczky utcán át a Dózsa György útig kell meghosszabbítani - olvasható az újság mai számában.
Kijött a kátyúból a PPP
Kelenföld lepipálja a kormányzati negyedet?
Kiradíroznák a Nyugati téri felüljárót - is
"Bődületes ostobaságok" a kormányzati negyed körül
Vasutas gondok a kormányzati negyednél?