Az Európai Unió Vállalat és Ipar főigazgatósága tavaly áprilisban tette közzé SME Performance Review 2009 néven azt a jelentést, amelyből kiderül, hogy Magyarország az említett három területen jelentősen elmarad az uniós átlaghoz képest. A világ vezető vállalkozói és közgazdászai felismerték azt a pontenciált, amelyet a fiatalok képviselnek az üzleti életben, ám a jelenlegi teljesítmény többszörösére lenne képes egy-egy nemzetgazdaság, ha megfelelő körülményeket és kellő szakmai támogatást biztosítanának a fiataloknak az ötleteik megvalósításához.
A Fiatal Vállalkozók Hete Magyarországon ösztönzi és segíti a fiatalokat a céljaik elérésében. A rendezvénysorozatot hazánkban harmadik alkalommal rendezte meg a FiVOSZ - írják közleményükben.
Egy hét leforgása alatt a vállalkozókedvű aktív hazai fiatalságot sikerült megmozgatnia az eseménysorozatnak, amelynek keretein belül csaknem 30 magas színvonalú rendezvényt szervezett a FIVOSZ csapata. A résztvevő vállalkozó kedvű és vállalkozó fiatalok körében nyoma sem volt pesszimista vállalkozói szemléletnek.
A fiatal vállalkozók tisztában vannak a nehézségekkel, de optimisták, a kitörési pontokat keresik. Az újonnan vállalkozást alapító fiatalok elképesztő lendületét meg lehet őrizni, ha megfelelő hátteret és fórumot biztosítunk számukra – foglalta össze a hét tapasztalatait Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke.
A legnagyobb sikert a Global Energy Zöld Vállakozások Napja, a Pénzügyi Intelligencia Nap és az Innováció Napja aratta, ám a Női Vállalkozói Nap is kivételes fogadtatásnak örvendett. Az előadókkal folytatott 15 perces konzultációs lehetőségek is nagyon népszerűek voltak, mivel a résztvevők saját ötleteikről, nehézségeikről tudták kérdezni az előadókat. Nagy sikert arattak a kapcsolatépítő kávészünetek is, ahol szervezett módon ismerkedhettek meg egymással a fiatal managerek és cégvezetők. Az előző évekhez képest jóval több hölgy érdeklődött, ami azt sejteti, hogy hazánk nem kizárólag a szép hölgyek, hanem a szép vállalkozó hölgyek révén is elhíresülhet - állítja a közlemény.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2011-ben további színes és tartalmas programokkal segíti az ország gazdasági utánpótlás nevelését Budapesten, a vidéki nagyvárosokban és külföldön egyaránt.
Privátbankár
A világ száz országának fiatalságát mozgósító Global Entrepreneurship Week keretében Magyarországon Fiatal Vállalkozók Hetét rendeztek
Az elektromos autózás néhány éve még főként technológiai ígéretként jelent meg az autóiparban. Ma már sokkal inkább gazdasági kérdés.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





