A Fidesz nem örül, ha Gyurcsány jó híreket hoz
"Ha megnézzük, hogy a miniszterelnök és a tárcavezetők mennyi EU-pénzt ígértek, akkor lehet, hogy háromszor akkora összegre lenne szüksége Magyarországnak, mint amekkora összeget az EU megszavazott 2007-2013 közötti időszakra" - fogalmazott a fideszes képviselő. Szerinte ha túl magas összegeket ígérnek a politikusok és ennek csak töredéke valósul meg, akkor az állampolgárok csalódottak lesznek.
Az ellenzéki képviselő problémának nevezte azt is, hogy túl hosszú - negyed év, félév - az idő, mire ezekből a bejelentésekből szerződések lesznek. Ékes József hozzátette: már csaknem egy év telt el a Magyarországnak jutó támogatásról szóló EU-döntés óta, és a megvalósítás szintén jelentős időt igényel. Szerinte ez a késlekedés a gazdaság élénkítésében is csaknem egy-másfél éves kiesést jelent. Szintén problémának nevezte Ékes József az önrész biztosítását az önkormányzatok és a hazai vállalkozások számára, figyelemmel a jövő évi költségvetés megszorításaira, az adópolitikára.
Próba, szerencse? 2,5 milliárdból kiderül!
A Fidesz bemutatja az Erős Magyarországot
MTI