A gyorsjelentésekre vár a piac
A forgalom 28 milliárd forint volt, ebből 16 milliárd forinttal az OTP részesedett, csaknem 7 milliárd forint forgalmat ért el a Mol, 2,6 milliárd forintos forgalmat a Richter, 2 milliárd forintos forgalmat a Magyar Telekom.
A vezető részvények közül csak az OTP tartotta értékét, a bankpapír 0,11 százalékot erősödött. A másik három vezető részvény, a Magyar Telekom, a Richter, a Mol egyaránt 1 százalék körüli mértékben veszített értékéből.
A kis részvények indexe, a BUMIX 0,57 százalékkal, 19,81 ponttal 3.445,41 pontra gyengült.
A Mol 275 forinttal 26.450 forintra gyengült, a Magyar Telekom ára 10 forinttal 922 forintra esett, az OTP ára 10 forinttal 9.380 forintra erősödött, a Richter ára 410 forinttal 37.200 forintra csökkent.
Keresztesi Andrea, a KBC Securities üzletkötője elmondta: a befektetők kivárásra játszanak, jönnek a gyorsjelentések. Érdekes, hogy bár a Citigroup 11 milliárd dolláros hitelezési veszteségleírása, a vezetőlemondás világszerte negatív irányba terelte a bankpapírokat, az OTP hétfőn mégis pluszban zárt.
A magyar tőzsdeindex hétfői 0,61 százalékos gyengülése még viszonylag jó eredmény az utóbbi napok amerikai illetve régiós hangulatához képest. Ebből valamit érzékeltetett az alacsony, a 280 ponttal csaknem 27.100 pontig csökkenő nyitás, aztán az index valamennyire javult 27.200 pont fölé - jegyezte meg az üzletkötő.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Hozamszámító befektetési alapokhoz
MTI