.jpg)
A születésnapot, névnapot és a hazánkban viszonylag újdonságnak számító Valentin napot a fiatalabbak - 15-19 évesek - tartják legnagyobb arányban fontosnak, ezzel szemben az egyházi ünnepek (húsvét, pünkösd) a 60 év felettiek számára bírnak kiemelt jelentőséggel. A Mikulás várás a 30-39 évesek körében a legjellemzőbb (38 százalék), ami a közlemény szerint vélhetően annak betudható, hogy ennek a korosztálynak van óvodáskorú gyermeke.
A válaszok alapján elmondható, hogy a családi és egyházi ünnepek a nőknek fontosabbak mint a férfiaknak. |
Az állami ünnepek közül a válaszadók legnagyobb arányban (30 százaléka) saját bevallásuk szerint az augusztus 20-ai megemlékezéseken vesz részt, közöttük jellemzően a fiatalok és az egyetemi végzettséggel rendelkezők vannak jelen legnagyobb arányban. A 60 éves és idősebb korosztály tagjai említették legkisebb arányban, hogy ünneplik a nemzeti ünnepeket - ők elsősorban a médiában követik figyelemmel az eseményeket, vagy lélekben emlékeznek meg.
Az ünnepek jelentésének ismeretét firtató kérdésre a válaszadók 86 százaléka tudta, hogy karácsonykor Jézus születését, 78 százalék, hogy húsvétkor Jézus feltámadását, 9 százalék, pedig hogy pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük. Jellemzően minél iskolázottabb, minél idősebb, illetve minél vallásosabbnak vallja magát a válaszadó, annál inkább tudott helyes választ adni az egyes jeles napok tartalmát illetően.
A családi, illetve egyházi ünnepekről való megemlékezés legkevésbé az alacsony jövedelemmel rendelkezők, a fővárosiak és a 60 év felettiek körében jellemző. |
Összetett jelentéstartalmú ünnep lévén augusztus 20-a kapcsán különféle válaszok születtek: a megkérdezettek 27 százaléka gondolja úgy, hogy Szent Istvánt ünnepeljük, a válaszadók negyede szerint ez a kenyér ünnepe, minden ötödik megkérdezett szerint az alkotmányt, 15 százalék pedig az államalapítást ünnepli ilyenkor.
Október 23-án négyből három megkérdezett szerint az ’56-os forradalom emlékét ünnepeljük, de megjelent válaszként a köztársaság kikiáltása (6 százalék), az ellenforradalom (2 százalék), az aradi vértanúk (2 százalék) és a "felszabadulás” (2 százalék) is, sőt a válaszadók 1 százaléka szerint az októberi szocialista forradalmat ünnepeljük október 23-án.
Vízre szállnak az európaiak
Fogalmunk sincs, mi számít magyarnak
A magyaroknál még mindig a láblógatás a nyerő