1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja, a vonatközlekedésben így továbbra is fennakadásokra kell számítani. A MÁV ötezer forintot ad annak, aki felveszi a munkát
Harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja, miután kedden sem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között; a vonatközlekedésben így továbbra is fennakadásokra kell számítani.

Szerda reggel kilenc órakor folytatják a tárgyalást
a MÁV Zrt.-nél és MÁV- Startnál - mondta el Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke az MTI-nek. Tájékoztatása szerint az éjszakai szolgálatban a MÁV Zrt. forgalomirányítói - összesen 1.979 vasutas - közül 188-an sztrájkoltak. Ez az arány az elmúlt két naphoz képest javult, hiszen így a MÁV számításai szerint az éjszakai órákban is a munkavállalók mintegy 90 százaléka dolgozott.

A MÁV-val kötött megállapodások alapján szerdán a Bakony, a Somló, a Tisza, a Balaton, a Borsod, a Kunság, a Zala és a Kapos Volán teljes hálózatán, az Agria, a Mátra, a Vértes, a Hajdú, a Hatvan, a Jász-Kun, a Vasi és a Kisalföld Volánnál pedig bizonyos viszonylatokon fogadják el a vasúti bérleteket.

Szerda reggel Budapesten a Déli és a Nyugati pályaudvar fogad vonatokat. A Keleti pályaudvarra nem érkeznek Hatvan felől vonatok, mert Rákosnál és Kőbánya-Felsőn sztrájkolnak a dolgozók, ott a vonatok Hatvan felől Pécelig közlekednek - mondta el Kavalecz Imre. Valamennyi elővárosi vonalon két-két szerelvény közlekedik, kivéve a Rákospalota-Vácrátót vonalon, amelyen továbbra sincs vasúti forgalom.

Miskolc környékén úgynevezett BZ motorszerelvények járnak, egy-két vonat közlekedik. Debrecen, Nyíregyháza, Pécs és Szeged állomás nem fogad vonatokat a sztrájk miatt. Szombathely-Celldömölk térségében már közlekedhetnek a vonatok a reggeli órákban. Szeged és Kiskundorozsma között pótló buszok közlekednek, Kiskundorozsma és Budapest között  járnak a vonatok.

Kavalecz Imre elmondta: az utastájékoztatás javítása érdekében közel 100 fővel növelik a pályaudvarokon a tájékoztató szolgálatot. Ezek a munkatársak Budapesten és nagyobb vidéki pályaudvarokon a peronokon tájékoztatják az utasokat a közlekedési lehetőségekről.

Eredménytelenül zárult a szerdán 9 órakor kezdődött egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. között a szakszervezet követeléséről, illetve a még elégséges szolgáltatásról, a sztrájk így tovább folytatódik.
Részletek >>

Rákóczki Lajos, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének szakági vezető ügyvivője megerősítette, hogy sztrájkolnak a budapesti nagy pályaudvarokon, Szegeden, Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolc térségében, a sztrájkban elsősorban a kocsivizsgálók és az utazó személyzet vesz részt. A szakszervezet értesülései szerint az este folyamán a MÁV menedzsmentje 5.000 forintos kifizetéseket ajánlott fel a dolgozóknak, így próbálva rábírni őket, hogy kilépjenek a sztrájkból. Ez nagy felháborodást okozott a sztrájkolók körében - mondta Rákóczki Lajos. A VDSZSZ vezető ügyvivője elmondta, hogy a reggeli műszakban Budapest térségében elkezdték a váltásokat: azoktól a nappali dolgozóktól, akik sztrájkolni készülnek, az "ötezer forintos dolgozók" próbálják átvenni a szolgálatot.

A VDSZSZ továbbra is azt követeli, hogy a minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többlet-bérfejlesztést kér a megajánlott 6,9 százalék mellett a kiszervezett MÁV-társaságok, a MÁV-Start Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészet Zrt. munkavállalóinak.

A MÁV Zrt. kedden a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult. A társaság a szakszervezet Munka Törvénykönyvében meghatározott együttműködési kötelezettségének, továbbá rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megsértése, valamint a sztrájkjoggal való visszaélése miatt kér jogorvoslatot. A MÁV sürgősségi eljárással kérte a vasutassztrájk jogellenes voltának megállapítását, a bíróság öt napon belül dönt a beadványról.

Marad a káosz - egyre több a kritikus hang
A vasutasok levelekkel bizonyították állításukat
Sztrájk: nincs alku, a MÁV bírósághoz fordult
Az OrangeWays megfogja a MÁV kezét
MÁV: egyre hevesebb a sztrájkhangulat

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG