Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!
Az internetes keresőkben való hatékony megjelenésre költött összeg 250 százalékkal nőtt az idén, a növekedési ütem jövőre is fennmaradhat
A keresőmarketingre vagyis az internetes keresőkben való hatékony megjelenésre költött összeg 250 százalékkal nőtt az idén, a reklámnak erre a területére fordított összeg mintegy 1 milliárd forintot tett ki Magyarországon - mondta Fazakas László a keresőmarketinggel foglalkozó Arcus Search divízióvezetője.
A cég által kiadott "Láthatósági tanulmány" bemutatásával egybekötött tájékoztatón Fazakas László jelezte, a növekedés üteme várhatóan a jövőben is folytatódik, 2008-ra a keresőmarketingre és keresőoptimalizálásra költött összeg 2,5-3 milliárd forint lehet.
A tanulmány keretében az Arcus a 10 legmagasabb nettó árbevételt tavaly elérő, illetve a 10, az on-line hirdetésre 2006-ban legtöbbet költött cégnek a Google keresőoldalon való láthatóságát vizsgálta.
Fazakas László elmondta, hogy a vizsgált cégek csak ritkán, és szinte csak próbaként használják a keresőmarketing lehetőséget ügyfélszerzésre, ugyanakkor ezeknek a cégeknek a versenytársai a keresőkben nem azok, amelyeket ők üzleti versenytársnak gondolnak, hanem a tartalomszolgáltató oldalak, kisebb webáruházak, helyi képviseletek, amelyek már sokkal eredményesebben használják a keresőket, mint a nagyvállalatok és multinacionális cégek.
Taskó Tamás, a cég vezető SEO tanácsadója elmondta, hogy a weboldalak keresőbeli láthatóságának felmérésekor megvizsgálták, hogy egyes, az adott cég tevékenységére leginkább jellemző kulcsszavak hány esetben jelennek meg az első 100, 30, illetve 10 találatban. A munka során figyelembe vették az adott site belső felépítését, oldalainak számát, a frissítések gyakoriságát, valamint az oldal tartalmát.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár