A kínai konyha az inflációt is megfűszerezte
A fogyasztói árak emelkedéséért elsősorban a szárnyaló élelmiszer- és energiaárak a felelősek Kínában is. Az élelmiszereken belül a kínai konyha egyik alapvető nyersanyaga, a sertéshús kínálati hiánya és ennek következtében erős áremelkedése volt a legfőbb árfelhajtó tényező. Az élelmiszer-nyersanyagok ára általában 11 százalékkal nőtt februárban.
Az energia- és nyersanyagárak terén az olajtermékek árai 37,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi termelői olajtermék árakat, az acéltermékeké 29,6 százalékkal.
Ugyanakkor a kínai külkereskedelem hagyományosan szárnyaló többlete 63 százalékkal csökkent februárban - az egy évvel korábbihoz képest -, amint a kínai áruk iránti amerikai és európai kereslet esett. Ez részben az amerikai gazdaság lassulását, részben a kínai import erős bővülését tükrözi.
Kína: piaci eszközök a szocialista államigazgatásban (hanganyag)
Olcsóbbak vagyunk, mint az indiai munkaerő?
MTI