.jpg)
Kondor András, az OC tulajdonos Biggeorge´s Holding igazgatósági tagja elmondta, hogy ez utóbbi kikötés azért fontos, hogy a közvetítő cég által hozott vevő és a tulajdonos ne tudjon összebeszélni. Előfordulhatna ugyanis olyan eset, hogy az OC hoz vevőt, de az visszalép, majd a tulajdonos - a 6 hónap lejártával - neki adná el a lakást, a kompenzáción pedig megosztoznának. Az értékesítési megállapodásba bekerül az a kikötés is, hogy az eladó által hozott vevővel csak az OC ügyvédje előtt lehet megkötni a szerződést.
Az Otthon Centrum az új szolgáltatással a piaci részesedését szeretné növelni, amely jelenleg 15 százalékos - mondta Kühne Kata ügyvezető igazgató. A hálózati formában működő OC konkurenciái az egyéni közvetítők és azok a tulajdonosok, akik maguk értékesítik lakásaikat.
Budapesten a lakások 45 százaléka kel el közvetítők segítségével, Franciaországban 60 százalék, Nagy-Britanniában pedig 90 százalék az arány. Budapest belvárosában a múlt évben már az eladott lakások 66 százalékában közreműködtek a közvetítők, de másutt csak 40 százalék körül volt az arányuk. A közvetítőhálózatok a teljes közvetítői piac egyharmadát mondhatták magukénak 2007-ben az OC adatai szerint.
.Lakáseladás: van, aki még a szexet is bedobja
Kedvezményes hitelek: megnézik, mire fordítja!
Álmodj egy otthont magadnak - a többi csak sok pénz kérdése
Luxusra mindig van pénz
Nem csak ablakcserére lehet pályázni
MTI