1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Tóth Károly, az MSZP országgyűlési képviselője 2010-ben már nem indul az országgyűlési választásokon. "Nem értek egyet a közéletben kialakult stílussal."-mondta
Tóth Károly, az MSZP országgyűlési képviselője 2010-ben már nem indul az országgyűlési választásokon. "Nem értek egyet a közéletben kialakult stílussal."-mondta

"Nem értek egyet a közéletben kialakult stílussal. Szeretem a vitát, a véleményemet mindig felvállaltam, sőt időnként azt kritikusan képviseltem is, de ezt soha nem gyűlölködésből tettem" - indokolta döntését a képviselő szerdán. "Azt gondolom, hogy állásfoglalásaimban biztos volt, van egy-egy gondolat, amellyel meg tudom győzni vitapartneremet, vagy legalább megfontolásra késztetem őket" - tette hozzá.

A politikus szerint azonban a közéletben egyre kisebb az észérvek, a tények szerepe a meggyőzésben, a döntéshozatalban, és mint mondta, ez nem az ő stílusa. "Ezt értem a politikai ellenfeleimre és a kormánypárti politikusok egy részére is" - szögezte le.

A képviselő elfogadhatatlanak tartja például, hogy az egészségügyi törvényhez a vizit- és ápolási díj megszüntetéséről, valamint a pénztárak menedzsmentjében történő változtatásokról benyújtani tervezett javaslatai miatt a koalíciós együttműködéséért felelős szabad demokrata államtitkár a koalíciós megállapodás felrúgásával vádolta.

"Még be sem nyújtottam a frakciónak a javaslataimat, Horn Gábor máris a koalíciós megállapodás megszegésével vádaskodik" - hangsúlyozta.

Tóth Károly elfogadhatatlannak tartja azt a liberális álláspontot is, hogy a pénztárak menedzsmentjébe ne kerüljenek be a befektetők mellett a szakszervezetek képviselői is. Emlékeztetett arra, hogy a számítások szerint a pénztárakba csak 120 milliárd forint tőkebefektetés érkezik, míg a befizetők, közöttük a szakszervezetek által képviselt munkavállalók évente 1.500 milliárd forinttal járulnak hozzá a költségekhez.

Tóth Károly cáfolta, hogy személyes népszerűségének növelése érdekében tervezi benyújtani javaslatait. Mint fogalmazott, népszerűségének növelése érdekében eddig még soha nem lépett a nyilvánosság elé.
Az idén 57 éves Tóth Károly 1989-től 2007-ig vezette az MSZP békéscsabai csoportját, ma ennek a szervezetnek a tiszteletbeli elnöke. Szintén 2007 elejéig kisebb-nagyobb megszakításokkal  pártja Békés megyei szervezetének alelnöke.

A matematika-fizika szakos tanári diplomával rendelkező Tóth Károly 1994 óta parlamenti képviselő, előbb egyéniben majd megyei, később országos listán nyert mandátumot. "Visszavonulásom bejelentése azonban nem jelenti azt, hogy már most felhagyok a politizálással. Mandátumom lejártáig aktívan kívánok dolgozni a parlamentben is" - szögezte le a képviselő.

Volt itt minden: leszavazás, átszavazás, beintés
Újra nekimegy a vizitdíjnak az MSZP-s képviselő
"Miről van szó? A tb-kassza privatizálásáról!"
Marad a vizitdíj, a koalíció leszavazta a kormányt
Egy szocialista képviselő eltörölné a vizitdíjat - Gyurcsány nem

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG