Az eszköz tükröket használ a lézerfény irányítására. A lézersugár addig „pattog” a tükrök között, amíg nem érinti az összes molekuláját a páciens leheletének. A berendezés segítségével olyan anyagok parányi nyomait lehet kimutatni, amelyek különböző betegségek jelenlétére utalhatnak, mint például a rák, az asztma, a cukorbetegség vagy a veseelégtelenség.
„A technika segítségével a leheletben számos különböző molekula meglétét tudjuk vizsgálni egyidőben” - mondta az eszköz működését ismertetve Jun Ye, a Coloradói Egyetem kutatásának vezetője.
Amikor az állatok és emberek kilélegeznek, nem csak a szervezet számára szükségtelen gázokat - mint például a szén-dioxidot - lehelik ki, hanem a sejtek anyagcserefolyamatai során keletkező anyagokat is. A tudósok eddig több mint 1000 összetevőjét azonosították az emberi leheletnek.
Ezek közül néhány a szervezet valamiféle abnormális működésére utal. A metilamin például nagyobb mennyiségben máj- vagy vesekárosodásra, az ammónia veseelégtelenségre vagy cukorbetegség miatt megemelkedett acetonszintre utalhat. Az asztmások több nitrogén-monoxidot lélegeznek ki, a dohányosok leheletében magasabb a szén-monoxid szintje.
A lehelet alapján készített diagnózis területén korábban is voltak biztató eredmények. Tavaly februárban a Cleveland Clinic kutató bejelentették, hogy tömegspektrométer segítségével a lehelet alapján tudják diagnosztizálni a tüdőrákot. A rákos sejtek ugyanis bizonyos anyagokból többet termelnek, mint az egészségesek. 2006-ban pedig arról számoltak be tudósok, hogy a megfelelően képzett kutyák 99 százalékos pontossággal képesek kiszagolni a rákot a lehelet alapján.
Ye és csapata a lézerfény segítségével analizálta a leheletet: az oda-vissza verődő nyaláb a minta összes molekuláját érintette. A spektrométeres vizsgálatok kimutatták, a fény mely frekvenciáit nyelte el a minta, meghatározva ezáltal, milyen molekulákat tartalmaz. Az önkéntesek leheletében az ammónia, a szénmonoxid és a metán jelenlétét vizsgálták.
Örökre megszabadulhatunk a büdös szájszagtól?
A marslakókat a föld alatt kell keresni?
Ha félti a máját, ne egyen gyorsétteremben
Egy lapka lehet az állatok "megváltója"
Új találmány: finomabb lehet a kávé
Reuters