A lengyel elnökség alatt is magyar borokat szolgálnak majd fel
A gondosan válogatott nedűk elnyerték a lengyel vendégek tetszését, innen jött az ötlet, hogy a magyar borok folytassák "elnökségi karrierjüket".
„Elsősorban a tokaji aszú, a szamorodni és a bikavér aratott sikert” – árult el néhány részletet az eu2011.hu-n Gál Helga elnökségi sommelier a legutóbbi hivatalos válogatás eredményéről. Egyelőre a lengyel konyha fogásaihoz igazítják, milyen magyar borok mehetnek majd Lengyelországba, a végső megállapodást pedig a két ország külügyminisztere köti majd meg.
„Nem a mennyiség a fontos, hanem a presztízs”– hangsúlyozta Gál, aki szerint a születendő megállapodás kitűnő marketinglehetőség a magyar borok számára, és felhívja a figyelmet azok kiváló minőségére. A sommelier szerint az utóbbi évtizedekben kevés olyan horderejű marketingesemény történt a magyar borokkal, mint amilyet a magyar elnökség és ez az együttműködés kínál. „Ez egy jó kiindulópont ahhoz, hogy egy egész más képet hozzunk a világ tudomására a magyar borokról, amelyeknek elsődleges jellemzője a kifejezetten jó minőség és az egyedi termőterület” – húzta alá Gál az EU-elnökség hivatalos honlapjának, az EU2011.hu-nak adott nyilatkozatában.
Privátbankár
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




