Azt írják: olyan szakemberekként, akik részt vettek az elmúlt évtizedek eredményes reformjainak kidolgozásában és megvalósításában, és elkötelezettek Magyarország gazdasági felemelkedése és európai integrációja mellett, megdöbbenéssel látják a jelenlegi kormánynak az "elemi gazdasági ésszerűséget sutba dobó, a köztársaság alkotmányát és az Európai Unió normáit semmibe vevő akcióit a nyugdíjrendszer szétverésére, az adórendszer felforgatására és a szükséges reformok további elodázására".
"Tekintettel arra is, hogy a kormány ugyanúgy, ahogy a magánnyugdíjakkal kapcsolatos szándékait a választások előtt titkolta, most is titkolja, hogy ha sikerülne felszámolni a magánnyugdíj-rendszert, mit tervez az állami nyugdíjakkal, és azt is, hogy pótolja-e és hogyan a különadókat, ha azok meghirdetett alkalmazási ideje lejár" - írják.
Arra bátorítják ezért a magánnyugdíjpénztárak tagjait, hogy tartsanak ki a magánpénztárak mellett, ragaszkodjanak a sok-sok év alatt képzett megtakarításukhoz, öregkori megélhetésük biztos alapjához.
Felhívják továbbá az európai politikai és gazdasági közvéleményt, az Európai Unió felelős tisztségviselőit, hogy vessék latba befolyásukat a jelenlegi magyar kormány "kalandor lépéseivel szemben, amelyek ellentétesek azokkal a közösségi normákkal, amelyek követésére Magyarország a csatlakozáskor kötelezettséget vállalt".
MTI
A magánnyugdíjpénztárakban maradásra buzdítja a tagokat nyolc közgazdász, közöttük volt miniszterek, közös nyilatkozatukban
Az elektromos autózás néhány éve még főként technológiai ígéretként jelent meg az autóiparban. Ma már sokkal inkább gazdasági kérdés.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





