A MagNet Bank nyerte a CSR Piac fődíját
A KÖVET Egyesület második alkalommal rendezte meg a CSR Piac kiállítást június 2-án, a Millenáris Nagycsarnokban. A kiállítás keretében a pályázó szervezetek a vállalati felelősségvállalás területein megvalósított megoldásaikat és Valóban Felelős vállalatvezetési modelljeiket mutatták be.
“Ha Önök olyan banknál bankolnak, ahol dönthetnek, milyen célokat támogasson a pénzük, megtudhatják, mennyit keresett Önökön a bank, és ennek arányában rendelkezhetnek a bank nyereségének 10%-áról, akkor Önök a MagNet Magyar Közösségi Bank ügyfelei.” – mondta Salamon János, a MagNet Bank vezérigazgatója, a díj átvételekor.
A MagNet Bank társadalmi felelősségvállalása a pénzintézet alapműködését határozza meg: kizárólag a környezetünket pozitívan befolyásoló célokra hitelez, és ügyfeleit partnerként vonja be a Közösségi Adományozási Program (KAP) keretében: évente nyereségének 10%-áról mond le, hogy annak adományi felhasználásáról ügyfelei dönthessenek. Az idei KAP során 92 civil szervezet részesült összesen közel 27 millió forint támogatásban, a legszínesebb társadalmi projektet megvalósítására - derül ki a bank közleményéből.
Privátbankár
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




