A MÁV-nál robban a következő botrány?
Vádemelési javaslat követi a BRFK-nak a MÁV Cargo Zrt. privatizációja kapcsán legalább egymilliárd forint értékű hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozását – írta keddi számában a Magyar Nemzet ügyvédi forrásokra hivatkozva. A napilap arról számolt be, hogy a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya befejezte az eljárás iratainak ismertetését, és a dokumentumokat a jövő héten vádemelési javaslattal továbbítja az ügyészségnek.
A Magyar Nemzet emlékeztetett: az előző kormányzati ciklushoz köthető első, a BRFK által vizsgált úgynevezett nagy gazdasági ügyben a zrt. korábbi vezetőjét, két egykori vezető beosztású munkatársát és további két, eddig meg nem nevezett embert különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsít a rendőrség.
A nyomozás adatai szerint az egykori vezetők a társaság számára rendkívül előnytelen üzletet kötöttek, amikor lényegében hulladék vasként értékesítették a MÁV kétezer, futóképes vagy kisebb javítással működőképessé tehető vasúti kocsiját - írta a lap. Hozzátették: a vasúttársaságot ért kár meghaladhatja az egymilliárd forintot, azonban az összeg mértékét a gyanúsítottak és védőik vitatták.
Magyar Nemzet
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





