.jpg)
Az év eddig eltelt időszakában az adózott eredmény 22 százalékkal 489 millió euróra nőtt, szemben az egy évvel korábbi 401 millióval, és jelentősen felülmúlta a szakértői várakozásokban szereplő 415 millió eurós értéket.
Wolgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója közleményében a társaság stratégiája sikereként értékelte az erős háromnegyedévi eredményt, és ennek az európai növekedési lehetőségek kihasználására épülő stratégiának a következetes folytatását ígérte.
Mint közölte, e stratégiát egészítené ki az OMV és a Mol egybevonása, amely jelentős szinergiahatást hozna és mindkét cég részvényesei számára előnyös lenne. "Az OMV igazgatótanácsa kész lenne 32 ezer forintos részvényenkénti ajánlatot tenni a Mol részvényeseinek, ha megszűnnének a technikai akadályok, vagyis a Mol alapszabályában szereplő 10 százalékos szavazati korlátozás és a Mol menedzsmentjének a Mol részvények feletti tényleges ellenőrzése"- mondta.
Rutterstorfer szerint az OMV ezzel felfedte kártyáit és a döntést a Mol részvényeseire bízza. " A Mol részvényeseivel folytatott számos megbeszélésen azt tapasztaltuk, hogy terveink döntően megértésre találtak" - közölte.
A harmadik negyedévben az OMV az egy részvényre jutó eredményt 40 százalékkal 1,73 euróra növelte. A részvények szerdán a bécsi tőzsdén 0,5 százalékkal 49,7 euróra emelkedtek a záráskor. A társaság árbevétele a harmadik negyedévben 6 százalékkal 5,139 milliárd euróra nőtt, az év első kilenc hónapjában pedig 4 százalékkal 14,314 milliárd euróra emelkedett.
Lex Mol: győzködhetjük Brüsszelt
Mol-gyors: a gyenge dollár tett keresztbe
Sokba kerülne a Molnak az OMV-felvásárlás
A Mol beszólt Ausztriának: ezt felejtsék el
MTI