.jpg)
A VPOP legfeljebb azokat tudja megszorongatni, akik saját nevükre vásárolt autóval furikáznak. A hatályos jogszabályok szerint a külföldről behozott járművet a tulajdonosnak vagy az üzemben tartónak a behozatalt követő 30 napon belül itthon is forgalomba kell helyeznie, ez az előírás azonban nem vonatkozik a szlovák cégen keresztül tulajdonolt autókra. Márpedig a hazai utakon futó, becslések szerint mintegy tízezer szlovák rendszámú jármű döntő részét vállalkozáson keresztül vásárolták és használják, vagyis ezekre az autókra a magyar előírások nem vonatkoznak.
Sok félnivalója azonban annak sincs, aki saját nevére vette a járművet, hiszen ha állítása szerint életvitelszerűen tartózkodik Szlovákiában, vagyis 183 napnál többet tölt a határ másik oldalán, akkor autóját nem kell Magyarországon forgalomba helyeznie - írja a lap.
Párkánytól Kassáig ma már közel harminc vállalkozás foglalkozik magyar állampolgárok szlovákiai cégalapításával és autóvásárlásával. Ezek a társaságok általában ezer euró körüli összegért minden szükséges okmányt és igazolást beszereznek. Ez ugyan első ránézésre kicsit soknak tűnik, ám mivel Szlovákiában nincs regisztrációs adó, így ez a költség még egy kisebb autó esetében is azonnal megtérül. Emellett nincs súlyadó, a biztosítás pedig olcsóbb, mint idehaza - olvasható a Népszabadságban.
Autója biztonságáért forduljon a nyomdához
Autós bánat: május végéig lezárják a budai alsó rakpartot
Magyar szalonban a Hummer
Még mindig a Suzuki kell - nem megy a francia autó
Új módszerekhez folyamodnak a lízingcsalók
Népszabadság