A Nemzeti hitvallás ott lesz majd minden hivatalban
Az Index információi szerint az új alkotmány elfogadása után a nemzeti együttműködési nyilatkozat (NENYI) helyett a preambulum vagy annak egy rövidített változata kerülhet az államigazgatási szervek, hivatalok, közintézmények falára.
A hírportál szerda este meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a preambulum eleve olyan szövegként készült, amilyennek az Orbán-kormány a NENYI-t szánta. Schmitt Pál köztársasági elnök nemrég még a jogi szakzsargon félretételét is javasolta, hogy minél magyarabb hangzású legyen a bevezető. Az államfő felvetése után a Fideszben változtattak is az elnevezésen, a szövegező bizottság bejelentette, hogy a preambulumot Nemzeti hitvallásnak fogják nevezni.
A cikk felidézte: a kétharmados Fidesz-győzelmet követő hetekben kormányrendeletként kihirdetett szimbolikus szöveget tavaly július óta 50-szer 70 centiméteres keretben ki kell helyezni az államigazgatási szervek, hivatalok és intézmények falára.
MTI
Komoly vizió a vállalattól

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




