A Pannonplast eladta egyik leányát
A cégjegyzék szerint magyar magánszemélyek tulajdonában lévő 6,83 millió forint jegyzett tőkéjű Benji Invest a 421 millió forint jegyzett tőkéjű Pannonplast fő tulajdonosa 12,94 százalék tulajdoni és 14,38 százalék szavazati aránnyal.
A Benji Kft.-nek 2008 márciusában kell megfizetnie a 100 százaléknyi üzletrész ellenértékét. A pontos vételárat a Pannonplast nem közölte, csak annyi olvasható a közleményben, hogy a vételár alapját képező cégérték megközelíti az 1,35 milliárd forintot. Ez az FCI Furukawa 2007-ben elért várható EBITDA (adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség) értékének 7,4-szerese.
Gyimóthy Dénes, a Pannonplast megbízott vezérigazgatója, gazdasági igazgató elmondta, hogy a vevő nem járult hozzá a vételár közléséhez. Annyit tett hozzá, hogy az magasabb volt, mint amennyiért kivásárolták a társtulajdonos Furukawa Electric Co. Ltd.-t 2007 novemberében. Akkor azt közölte a Pannonplast, hogy a 42 százaléknyi üzletrészért 1,05 millió eurót (mintegy 260 millió forint) fizetett.
Az FCI Furukawa eladása közel 130 millió forint konszolidált IFRS szerinti árfolyamnyereséget jelent. Az FCI Furukawa 2007. évi várható adózás előtti nyeresége 64 millió forint - áll a Pannonplast közleményében.
Átváltozások: Pannonplastból PannErgy
Pénteken nem lehet kereskedni a Pannonplast-papírokkal
MTI