1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A Pólus Holding nem írja alá az utolsó pillanatban módosított városrendezési szerződést, mert a szerződést a Fővárosi Közgyűlés az utolsó pillanatban módosította
A Pólus Holding nem írja alá az utolsó pillanatban módosított városrendezési szerződést, mert a szerződést a Fővárosi Közgyűlés az utolsó pillanatban úgy módosította, hogy az cég számára már nem volt vállalható

Elbukott a kormányzati negyed? Erről pletykálnak

"A WestEnd II. projekt fejlesztője az utolsó utáni pillanatban kinyilvánított elvárásoknak nem kíván eleget tenni, és egyúttal az eddigi egyeztetési folyamat során megtárgyalt közcélú beruházások finanszírozására tett, jogi erővel egyébként sem bíró szándéknyilatkozatait teljes egészében visszavonja" - olvasható a cég közleményében.

A közlemény szerint a szabályozási tervek megfelelő módosítására, illetve az ehhez kapcsolódó településrendezési szerződés megkötésére irányuló tárgyalások során a Pólus Holding Zrt. egyértelműen megfogalmazta álláspontját: nem több mint 8 milliárd forinttal kíván hozzájárulni a Fővárosi és a Terézvárosi Önkormányzat által tervezett közlekedési és egyéb infrastrukturális beruházásokhoz.

A Fővárosi Közgyűlés döntésének alapjául szolgáló utolsó munkaközi szerződéstervezetében szereplő, mintegy 12 milliárd forinttal megnövelt további pénzügyi elvárások meghaladják a Polus Holding által vállalható kereteket.

Ezt a terhet Pólus Holding azért sem tartja méltányosnak, mert "a WestEnd II. projektnek a kormányzati negyedhez képest elenyészően csekély környezeti és forgalmi terhelést generáló potenciálja alapján a finanszírozási keret így is aránytalanul magasan lett meghatározva."

Arról, hogy a cég visszalép-e a kormányzati negyed építésére kiírt pályázattól is, még nem született döntés. A jelenleg versenyben lévő öt pályázó a végleges ajánlatot december 27-éig adhatja be. Az eredményhirdetés két nappal később lesz. Az MTI értesülése szerint van olyan pályázó, amely az eredményhirdetésig be fogja fizetni az 500 millió forint ajánlati biztosítékot, ami feltétele az ajánlat érvényességének.

Varázspálcát Budapestnek?
Nincs megállás: új pláza nyit Budapesten
Kormánynegyed - reloaded?
A Sugár megveri a Palace mozikat is

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG