A rektorok igent mondtak a költségtérítési rendszerre
A konferencia 109 igen, 25 nem szavazattal, 15 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot.
A döntés után Hiller István oktatási miniszter ismét megerősítette: Magyarországon belátható időn belül - a népszavazási döntés nyomán - nem lesz bevezethető tandíj. Minden egyéb olyan javaslatra azonban nyitott a tárca, ami a felsőoktatásban a mennyiségi után a minőségi változást segíti.
"Gondolkodási tilalmat" ugyanis nem jelent a népszavazás eredménye - fűzte hozzá a miniszter. Azt is hangsúlyozta: a konferencia anyagát javaslatnak tekinti, amit a jövő szerdára összehívandó Felsőoktatási Kerekasztalnak kell megvitatnia.
A tanácskozáson részt vett Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke is, aki a javaslat ellen érvelt, mondván: ha a rektorok elképzelése megvalósulna, az azt eredményezné, hogy sokkal kevesebb embert képeznének sokkal drágábban. Mint bejelentette: nem kizárt, hogy a javaslat kapcsán ismét tüntetéseket szervezzenek a diákok.
Hat egyetem újjászületik
Nem lesz tandíj, se így, se úgy
Gyurcsány reformokat szeretne, de nem lesznek
MTI