.jpg)
A lap - szakértőket idézve - általában megállapította: a Richter kényszerhelyzetben volt, mivel mind az orosz, mind a világpiacon csökkenőben volt a részesedése. Az RMBS iparági ügynökség adatai szerint az orosz piacon a részesedése 2002-ben 3,16, tavaly 2,6 százalék volt (211 millió dollárt tett ki az értékesítési bevétel).
Az RMBS ügynökség szerint a Polpharma megvásárlása a Richter Gedeon számára lehetővé teszi, hogy hozzájusson az Oroszországban lassan hiánycikké váló gyógyszeripari termelőkapacitáshoz.
Az Akrihin a Richter Gedeon számára a második termelőegység lesz Oroszországban: az elsőt 1998-ban nyitotta meg Moszkva mellett. Az Akrihin jelenleg mintegy 150 terméket állít elő, amelyekből tavaly több mint 60 millió dollár értékben adott el.
A Pfizer gyógyszeripari konszern oroszországi képviseletének vezetője szerint az is a Richter Gedeon döntése és az orosz piac iránti érdeklődése mellett szólt, hogy Európában - ezen belül Magyarországon is - és az Egyesült Államokban a gyógyszerágazat már telített, míg az orosz piac 2020-ra akár a mai kétszeresére is bővülhet.
Bomba meglepetés a Richtertől!
Meglátszik a Richter-profiton, hogy kevesebb gyógyszert veszünk
MTI