A számok tükrében nem lesz EKB-kamatemelés
Az euróövezeti feldolgozóipar beszerzőmenedzser-mutatója, háromezer cég adatai alapján, az előzetes becslés szerint októberre 51,5 pontra, 2005. augusztus óta a legalacsonyabbra csökkent a szeptemberi 53,2 pontról, amely 22 havi mélypont volt. E mutatónál 52,9 pontot vártak az elemzők októberre. A végleges becslések november elején jelennek meg.
A szolgáltatási mutató enyhe emelkedése és a feldolgozóipari mutató további gyengülése megerősíti azokat a várakozásokat, hogy az EKB az idén már nem folytatja a kamatemelést, de az infláció miatt egyhamar enyhítés sem várható. Az EKB legutóbb június elején emelte irányadó kamatát, a 2005. december óta nyolcadszor, ismét negyed százalékponttal 4,00 százalékra, de a szeptember elején esedékesnek tartott újabb emelés elmaradt, a "nem elsőrendű válság" okozta, megváltozott tőkepiaci körülmények miatt.
Az erős januári kezdet után hónapról hónapra ütemet vesztettek az euróövezeti szolgáltatások, idén első ízben májusban emelkedett a mutató - majd augusztusban beköszöntött a "nem elsőrendű válság" és vele a bizalomvesztés. A feldolgozóipari mutató egyre gyengébb fejlődést jelez.
Az euróövezetben a második negyedévben a GDP-növekedés átlagos üteme 0,3 százalékra, illetve éves összevetésben 2,5 százalékosra lassult.
Az Európai Bizottság úgy véli, hogy az euróövezetben a tavalyi GDP-növekedést főleg a belső kereslet táplálta, habár nem a fogyasztói kereslet - habár a munkanélküliség csökkent -, hanem az export növekedésére számító beruházási kereslet.
Héjahiány: pengeélen a magyar alapkamat
A béradatok bátoríthatják a "kamatőröket"
Dzsungelbe tévedt az amerikai gazdaság
Az eurózóna is lassul
MTI