A szülői szervezet elnöke kiemelte: az érettségi vizsga célja kizárólag annak megállapítása, hogy a vizsgázó felkészült-e a felsőoktatási intézményekben folyó tanulmányok megkezdésére. Ezért tartják feleslegesnek, hogy a gyerekeket arra kötelezik, öt tantárgyból tegyenek érettségi vizsgát, amikor a felsőoktatási intézmények csak egy vagy két érettségi vizsgatárgyat jelölnek meg felvételi követelményként - olvasható a közleményben.
Keszei Sándor az időt is rövidnek tartja, szerinte két év alatt nem lehet öt tantárgyból felkészíteni a tanulókat, ezt bizonyítja az is, hogy sok diák jár iskolán kívüli fizetős, érettségire felkészítő tanfolyamra. A szülők szervezete úgy látja, a vizsgák számának csökkentésével a diákok alaposabban fel tudnának készülni a felsőoktatási intézmények által megkövetelt vizsgatárgyból, többen tennének emelt szintű vizsgát.
| Rendben megkezdődtek a matematika írásbelik kedden reggel a középiskolákban, rendkívüli eseményről nem érkezett bejelentés - közölte az oktatási tárca. Matek érettségi: így számolhatnak a diákok |
A százalékos minősítés bevezetésére azért volt szükség, hogy biztosított legyen a differenciált felvételi döntés lehetősége, tehát az egyes felvételizők teljesítménye közötti tényleges különbség megfelelően kifejezésre juthasson, de a szervezet szerint felesleges ezt osztályzattal is megtoldani. A szülők egyesülete ezért kezdeményezi, hogy a diszkrimináció kiküszöbölése érdekében szüntessék meg a vizsgázó teljesítményének osztályzattal történő kifejezését. Vagy százalékos minősítés vagy osztályzat legyen ezentúl - közölte Keszei Sándor.
Szüdi János, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) közoktatási szakállamtitkára: bár nem teljesen kizárt egy ilyen megoldás, de a tárcánál a tárgyak csökkentésére vonatkozó munka nem folyik.
Tájékoztatása szerint sokféle megoldás lehet, van az Európai Unióban is olyan ország, ahol az itteninél kevesebb a kötelező érettségi vizsgatárgyak száma. Ahhoz, hogy a szülők által javasolt megoldást bevezessék, parlamenti döntés szükséges - közölte a szakállamtitkár, hozzátéve: csak azután lehet bármilyen csökkentésen gondolkodni.
Az érettségi rendben zajlik - tételcímek délután
Kezdődik! Kezdődik! - ma magyar érettségi
Bukhat az érettségi a sztrájk miatt
Az érettségi is befolyásolja a sztrájk időpontját
Érettségi: plusz feladat, de nem a vizsgázóknak
MTI
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolja, hogy a kötelező érettségi vizsgatárgyak számát csökkentsék ötről háromra
Lakóházat ért dróntalálat a moszkvai régióban.

