1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az euróövezetben a GDP a harmadik negyedévben 0,7 százalékkal volt nagyobb, mint a második negyedévben, és 2,6 százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedévit.
Az euróövezetben a GDP a harmadik negyedévben 0,7 százalékkal volt nagyobb, mint a második negyedévben, és 2,6 százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedévit, közölték az EU statisztikai hivatalában előzetes becslésként, jeléül annak, hogy a "nem elsőrendű válság" - amelynek közvetlen hatásai lényegében a bankközi piacra korlátozódtak - nem viselte meg az euróövezeti gazdaságokat.

A második negyedben 0,3 százalékkal, illetve éves egybevetésben 2,5 százalékkal nőtt átlagosan az euróövezeti országok hazai összterméke, az első negyed 3,2 százalékos és a tavalyi utolsó negyed 3,3 százalékos többlete után.

A legnagyobb euróövezeti gazdaságok közül a német növekedése éves egybevetésben 2,5 százalékos maradt, miután a második negyedévben 2,5 százalékra lassult az első negyedévi 3,6 százalékról és a tavalyi utolsó negyedbeli 3,9 százalékról.

A francia GDP éves összehasonlításban 2,1 százalékkal nőtt a harmadik negyedben, miután a másodikban 1,4 százalékra lassult az első negyedévi 1,9 százalékról és a tavalyi utolsó negyedévi 2,1 százalékról.

Az olasz növekedés éves összevetésben 1,9 százalékosra erősödött a második negyedévi 1,8 százalékról. Az első negyedévben 2,4 százalékkal, a tavalyi utolsó negyedben 2,8 százalékkal nőtt.

Az egész EU-ban a gazdasági növekedés, éves egybevetésben, a harmadik negyedben 2,9 százalékosra gyorsult a második negyedben mért 2,8 százalékról, de ez is kisebb az első negyedbeli 3,4 százaléknál és a tavalyi utolsó negyedbeli 3,5 százaléknál.

Az első félévben a lassulást az okozta, hogy az EKB kamatemeléseinek és a világpiaci kereslet lanyhulásának következményei már megmutatkoztak a beruházások és az export növekedési ütemének gyengülésében, és a krónikusan erőtlen lakossági fogyasztás továbbra sem pótolta a többi forrás ütemvesztését. Tavaly egész évben az euróövezetben átlagosan 2,8 százalékos volt a gazdasági növekedés, hatéves rekord ütemű.

Az Európai Bizottság októberben azt valószínűsítette, hogy a gazdasági növekedés negyedévről negyedévre 0,3-0,7 százalékos volt a harmadik negyedévben. A mostani, utolsó negyedévre 0,3-0,7 százalékos növekedést vár (szeptemberben 0,2-0,8 százalékot jósolt), a jövő évi első negyedre 0,3-0,8 százalék közöttit (szeptemberben 0,2-0,9 százalékot várt).

Megdöglött a Pannon Puma: 1 százalékos GDP-bővülés
További drágulást jósolnak Londonból
9 százalék fölött a szlovák gazdasági bővülés
Külföldön is hazájuk GDP-jét növelik a lengyelek

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG