1p

A válságadó miatt csökkent a németországi központú E.ON nemzetközi energetikai csoport magyarországi érdekeltségeinek eredménye az idei első negyedében. A társaság szerdán megjelent beszámolója szerint a magyar érdekeltségeknél együttvéve a működéshez kapcsolódó kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 93 millió euró volt a január-márciusi időszakban. Egy évvel korábban 98 millió euró volt.  A csökkenés a tavaly bevezetett válságadó következménye - áll a cég honlapján megjelent beszámolóban.
A magyarországi bevétel a tavalyi 624 millió euróról 626 millióra nőtt.
Az E.ON Magyarországon elsősorban energiatermeléssel, -kereskedelemmel és -tárolással foglalkozik.

A kimutatás szerint az E.ON magyarországi fogyasztói 8,5 milliárd kilowattóra áramot használtak fel, ami nagyjából a tavalyival megegyező mennyiség. A gázfogyasztás 3,3 százalékkal 4,325 millió köbméterre emelkedett.

Az E.ON AG - a teljes nemzetközi cégcsoport - egészét tekintve az EBITDA 3,47 milliárd euró volt a január-márciusi időszakban, 23 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A nettó profit 34 százalékkal 1,32 milliárd euróra esett vissza. A bevétel 8 százalékkal 27,85 milliárd euróra nőtt.

A társaság megvált brit érdekeltségétől, ezért az idei EBITDA a korábban tervezettnél 500 millió euróval kisebb lehet, 10,7 milliárd és 11,4 milliárd euró körül alakulhat - közölte a társaság szerdán. Előfordulhat, hogy a várakozást ismét lefelé kell módosítani, ha az atomenergia használatára vonatkozó németországi szabályozás változása miatt nem helyezhetik újra üzembe az E.ON közelmúltban lekapcsolt két atomerőművét - teszik hozzá elemzők. Az Isar I és az Unterweser erőmű leállítása eddig 250 millió euró rendkívüli terhet okozott a cégnek.

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG