A vártnál kevésbé csökkent a német RWE nyeresége
A Dow Jones üzleti hírügynökség által megkérdezett elemzők 2,6 milliárd eurós működési nyereséget, 1,44 milliárd eurós nettó eredményt és 15,46 milliárd eurós árbevételt vártak. Németország - kibocsátási kapacitását tekintve - legnagyobb energiaipari vállalata arról számolt be, hogy az első negyedévben a gáz nagykereskedelmi üzletág gyengébb eredményeit ellensúlyozta az olajkitermelésből származó, a magas olajárak miatti többletnyeresége. A társaság ugyanakkor figyelmeztetett: az év második felében csökkenhet a profit, miután Németországban érvénybe lépett az atomipari termelést sújtó adónem.
Az RWE Magyarországon a villamos energia ellátás területén az ELMŰ-ben, az ÉMÁSZ-ban és a Mátrai Erőműben többségi tulajdonos. A gázszolgáltatás területén a FŐGÁZ-ban és a TIGÁZ-ban érdekelt, és részvényes a Fővárosi Vízművekben is. 2010-ben árammal 2,2 millió fogyasztót, földgázzal 1,95 millió fogyasztót, vízzel 1,8 millió fogyasztót látott el a honlapján szereplő adatok szerint.
A csütörtöki jelentés szerint az RWE magyarországi ügyfeleinek áramfogyasztása 2,5 százalékkal nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, a földgázfogyasztás viszont 5 százalékkal csökkent. Az RWE szektortársa, az ugyancsak német E.ON szerdán azt közölte, hogy a válságadó miatt a működéshez kapcsolódó kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) az előző évi 98 millió euróról 93 millióra csökkent.
MTI