A verseny lenyomja a repülőjegyárakat
Sőt: a verseny egyelőre még éleződik, s ez az árak stabilizálódását, sőt csökkenését hozhatja magával. Megemlítette, hogy az Air Berlin és a Condor egyesülésével olyan nagy cég jön létre mintegy 150 gépből álló flottával, ami már a Lufthansának is komoly konkurenciát jelenthet.
Németország második legnagyobb légitársasága, az Air Berlin egy éven belül már a harmadik felvásárlást tervezi: a dba és az LTU diszkont társaságok után a Condort akarja megvenni. Az Air Berlinnek ezen felül 24 százalékos részesedése van az osztrák Niki Lauda fapados légitársaságban. A Condor évi hétmillió utassal és világszerte 70 célállomással egyike a vezető charter légicégeknek.
3,6 millió embert repített a SkyEurope
Már nem ódzkodunk annyira a netes vásárlásoktól
Csípjük a fapadost - hagyjuk a kártyát
MTI