A vizitdíjjal eltűnt a hálapénz harmada
"Képzelje el azt a konfliktust, ami ott marad az egészségügyben" - tette hozzá. Kifejtette, hogy a vizitdíj bevezetése harminc százalékkal csökkentette a hálapénz összegét. "Nem eltüntette, hanem csökkentette azt" - hangsúlyozta.
Mint mondta, azzal, hogy van vizitdíj és kórházi napidíj, stabilizálódik az egészségügy működése, és több bevételhez jutnak a kórházak, szakrendelők. A miniszter kiemelte azt is: ami társadalombiztosítási pénz van a rendszerben, azt a kormány már mind beosztotta egy évre, "most már csak valakitől el lehet venni".
Forrást keresni vagy járulékemeléssel, vagy adóemeléssel lehet csak, azonban mind a kettő elfogadhatatlan - jelentette ki. Horváth Ágnes szerint 2002 óta, mióta a szocialista-szabad demokrata kormány van hatalmon, az orvosok bérei Magyarországon jobban emelkedtek, mint az átlagos jövedelmek.
Egészségbiztosítás: felnégyelték Budapestet
Alkotmánybírósághoz fordul az MDF az egészségbiztosítási pénztárak miatt
Pro és kontra vizitdíj
Az új rendszerben is ugyanennyi lesz a járulék
MTI