1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Energiatakarékosságot célzó lakossági projektek vissza nem térítendő támogatására 1,6 milliárd forintot kíván szétosztani az idén a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
Energiatakarékosságot célzó lakossági projektek vissza nem térítendő támogatására 1,6 milliárd forintot kíván szétosztani az idén a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, amely hétfőtől fogadja a pályázatokat - közölte a tárca. A családi házak, lakóközösségek öt jogcímre adhatják be igényeiket.

A nyílászárók cseréjére, illetve utólagos hőszigetelésre
pályázók a beruházás értékének 15 százalékát, legfeljebb 264 ezer forintot kaphatnak, amit maximum 1,496 millió forintnyi hitellel egészíthetnek ki.

A fűtés és melegvíz-ellátás korszerűsítését támogató pályázatnál 20 százalékos, lakásonként legfeljebb 400 ezer forint a támogatás-intenzitás, a maximális hitelkeret 1,6 milliárd forint. Ugyanezek a kritériumok vonatkoznak a lakóépületek utólagos hőszigetelését támogató pályázatra.

A komplex energiatakarékossági beruházásokat támogató
pályázatnál az elérhető támogatás 720 ezer forint, ami a beruházás összköltségének 18 százaléka lehet. A felvehető maximális hitelkeret 3,28 milliárd forint. Panellakások abban az esetben pályázhatnak, ha egyedi fűtéssel rendelkeznek, tehát ha nincs távfűtés. A távfűtéses lakásokra az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium pályázatai vonatkoznak.

A megújuló energiafelhasználást ösztönző
pályázaton lakásonként 1 millió forint támogatást lehet elnyerni, a beruházás értékének 25 százalékáig. A felvehető hitelkeret 3 millió forint.

A GKM korábbi közlése szerint a tárca tavaly 821 millió forintot osztott szét energiatakarékossági pályázatain.

A minisztérium közleményében arról is tájékoztat, hogy a vissza nem térítendő támogatások mellett kedvezményes kölcsönre lehet még pályázni, mégpedig a Magyar Fejlesztési Banknál. Az idén 16 milliárd forint az olyan hitelkeret, amelyhez a GKM kamattámogatást nyújt.

A számla még nem garancia a kevesebb adóra
Nem csak ablakcserére lehet pályázni
Panelprogram: tízmilliárd forint 50 ezer lakásra

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG