
Az adószám a kompenzációs felár igénylésének is feltétele. Ha ugyanis az őstermelő felvásárlónak értékesít, részesülhet a kompenzációs felárban, ami a nettó ár 7 vagy 12 százalékát teszi ki. Ezeket a tételeket a felvásárló fizeti ki a termelőnek, és utólag igényli vissza az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivataltól, ám erre csak akkor van lehetősége, ha az űrlapon szerepel a termelő adószáma - írja a lap, amely egy másik lehetőségre, az alanyi adómentességre is kitér, hozzátéve: erre 5 millió forintos árbevételig van mód, ám ekkor nemcsak az áfa felszámításáról, annak levonásáról is le kell mondani.
A lap idézi Herbály Imre, a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke közlését, amely szerint jó esély van arra, hogy a részletek még módosulnak. Kormányrendelet készül ugyanis a kivételekről. Az előzetes tervek szerint ebben rögzítenék, hogy az új kötelezettségek csak azokra az őstermelőre érvényesek, akik üzletszerű, rendszeres értékesítéseket végeznek.
A Világgazdaság felhívja a figyelmet arra is, hogy az új kötelezettség az adóhivatal számára is komoly kihívás, figyelembe véve az őstermelők 800-900 ezer fős táborát. Az biztos, közülük több százezer termelő nem valós gazdálkodó, ám a "tevékenyek" száma még így is félmillió körüli - jegyzik meg. A lap ezért az adóhivatalnál arra is választ keresett, képesek lesznek-e néhány hét alatt ekkora mennyiségű adószám kibocsátására, ám erre az APEH-nál egyelőre nem kívántak válaszolni.
Megkegyelmeznek az őstermelőknek
Megadóztatnák a nyugdíjakat is?
Elfeledkeztek az szja-ról - talán nem véletlenül
Járulékcsökkentés: az áfaemelés lenne a fedezet
Rákaptak a gazdák a hitelre
Fehérítik a szüretet
MTI, Világgazdaság