1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az idei év eddigi árdinamikája alapján az év egészére 100 dollár feletti nyersolajár-átlagot jósolnak Londonban.
Az idei év eddigi árdinamikája alapján az első negyedévre 100 dollárhoz közeli, a második negyedévre, és az év egészére is 100 dollár feletti nyersolajár-átlagot jósolnak londoni iparági elemzők. Ez az első, 100 dollár feletti éves átlagár-prognózis a Cityben.

A Barclays Capital - a City egyik legnagyobb, rendszeres olajpiaci előrejelzéseket is közlő háza - legújabb előrejelzésében azt írta: a nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajféle, a West Texas Intermediate (WTI) átlagára az első negyedév eddig eltelt szakaszában 96,90 dollár volt, és valószínű, hogy a negyedév egészében eléri a 98,50 dollárt, ami "praktikusan nem különbözik a 100 dollártól".

A ház elismeri, hogy a negyedév elején adott 87,90 dolláros átlagár-prognózisa "túl konzervatívnak" bizonyult, de felidézi, hogy a Reuters decemberi felmérésében szereplő jóslatok átlaga 80,99 dollár volt.

Ez utóbbinál azonban az idei első három hónap során mért abszolút napközbeni kereskedési árfolyam-mélypont is több mint 5 dollárral magasabb volt; az árfolyam 86 és 112 dollár között ingadozott, áll az elemzésben.

A ház szerint a jelenlegi folyamatok alapján "nagyon nehéz nem 100 dollár feletti második negyedévi átlagot jósolni"; a Barclays Capital a maga részéről jelenleg 103 dolláros WTI-átlagot vár az idei második három hónapra, megjegyezve, hogy ez még mindig "meglehetősen konzervatív" prognózis.

A 2008-as év egészére a cég - a nagy londoni házak közül elsőként - szintén 100 dollár feletti, 100,80 dolláros WTI-árfolyamátlagot valószínűsít. Az éves átlagon belül a Barclays Capital a harmadik negyedévre 97,60, a negyedikre 104,00 dolláros előrejelzést tart érvényben.

A globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent könnyűolaj-keverék idei átlagos árfolyama a cég előrejelzése szerint éppen elmarad a 100 dollártól, 99,10 dollár lesz, de a második negyedévben ez az olajfajta is 101,00, a negyedikben pedig 102,40 dollár lesz átlagosan, a prognózis szerint.

A Barclays Capital WTI- és Brent-előrejelzése meglehetősen agresszív a citybeli elemzői közösségben forgó jóslatokhoz képest.

A világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdasági előrejelző és elemző cége, az Economist Intelligence Unit (EIU) áprilisra szóló - Londonban már részleteiben ismertetett - havi globális előrejelzésében 91,30 dollár idei egész évi Brent-, és 93,10 dolláros WTI-átlagár szerepel.

Hatalmasat esett a benzintartalék
A proftikivét lenyomta az olajárat
Mindenki lemondott Kuvaitban
Újra nő a gázolaj ára

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG