
A Forbes idei listáján látványos fordulat következett be: Warren Buffett amerikai befektetőmágnás letaszította 13 éve bérelt trónjáról Bill Gatest, és néhány milliárd dolláros előnnyel átvette tőle a világ leggazdagabb embere címet, 62 milliárd dollárra (10.617 milliárd forint) becsült vagyonával.
Bár Bill Gates, a Microsoft alapítója tavaly óta kétmilliárd dollárral lett gazdagabb, és így összvagyona elérte az 58 milliárd dollárt (9930 milliárd forint), ez idén már csak a harmadik helyre lett elegendő. A második helyet Carlos Slim Helu mexikói telefonbáró kapta meg a maga 60 milliárd dollárjával (10.272 milliárd forint).
Bill Gates megőrizhette volna első helyét, ha a Microsoft nem tett volna ellenséges ajánlatot a Yahoo! portálta, ami miatt a piac leértékelte a Microsoftot.
A Forbes milliárdosokról vezetett listájára idén rekord számú, 1125 személy került fel, összesen 4,4 billió dolláros vagyonnal. Magyar állampolgár nem szerepel közöttük.
A negyedik helyezett az indiai Lakshmi Mittal, 45 milliárd dolláros vagyonnal, a világ legnagyobb acélipari csoportja, a nyugat-európai-indiai ArcelorMittal 44 százalékos társtulajdonosa. Mivel nagyrészt Londonban lakik, a Forbes szerint egyszersmind ő a leggazdagabb európai.
A született európaiak közül a svéd Ingvar Kamprad és családja a leggazdagabb, 31 milliárd dollárral, ezzel a hetedik a világon. Övék az IKEA bútorüzlet. Gazdagságához hozzájárul, hogy nem hord öltönyöket, turistaosztályon repül, és olcsó kisvendéglőkben étkezik.
Kelet-Európában Forbes szerint a leggazdagabb ember az orosz Oleg Gyeripaszka, 28 milliárd dolláros "értékkel". Holdingjáé, a Basic Elementé a UC Rusal alumíniumipari vállalat, a GAZ autógyár, az Aviacor repülőgépgyár és az Ingosstrakh biztosító.
Majdnem tízszeres a szorzó Madonna és Britney közt
Mire alkudoznak a gazdagok? Nézze meg!
Mint a mesében: 26 éves, csinos, és nagyon gazdag
MTI