
Az MDF informatikai kabinetjének vezetője sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy tudomása szerint a BSA számos magyarországi kis- és középvállalkozásnak küldött levelet, adatszolgáltatást kérve arról, hogy milyen szoftvereket használnak, és azzal fenyegetőzik, ha nem az ő előírásainak megfelelően vezetik szoftver nyilvántartásukat, akkor az APEH eljárhat velük szemben.
Pettkó András kifejtette, hogy az MDF fontosnak tartja a szoftverek illegális másolása elleni fellépést, de ez nem egy civil szervezet feladata, hanem - a hatályos törvények szerint - a rendőrségé. Hozzáfűzte, hogy az APEH a számlákat ellenőrizheti egy vállalkozásnál, de az említett vizsgálatok céljából nem nyúlhat bele a gépbe. A politikus felidézte, hogy már márciusban szóvá tette a Parlament falai között a megállapodást, és azt a választ kapta, hogy a BSA az APEH revizorainak képzésében vesz részt, az adóhatóság véleményezi a szervezet javaslatait.
Pettkó András kitért arra, hogy az MDF a BSA-t is nyomatékosan felszólítja: a továbbiakban ne riogassa a középosztályt, a kis- és középvállalkozásokat az APEH-hel, és fejezze be az adatgyűjtést és adattárolást. A párt azért is kifejezetten veszélyesnek tartja az ilyen "ál-civil" magatartást, mivel álláspontja szerint a BSA akciója az információs társadalom megerősödését elősegítő más civil szervezetekre is rossz fényt vet - tette hozzá.
Két óra alatt legyőzték a legendás kódfejtő gépet
Biztonságban van? Csak hiszi!
Egyenlő pályák, egyenlő esélyek - feljelentések
Szex robotokkal: hamarosan kipróbálhatja
MTI