Alapos pofont kapott nyitásban a BUX
Miró József szerint a kormány szerdai bejelentése a kedvezőtlen GDP és inflációs prognózisról nem befolyásolja a csütörtöki kereskedést, mert ezek a makroszámok a várakozások alapján már korábban beépültek a piaci árakba. Befolyásolhatja viszont a részvénypiacokat az olaj árának öt dolláros esése, ami profitrealizálást válthat ki a befektetőkből.
A BUX 339,03 pontos csökkenéssel, 21.249,70 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,57 százalékkal gyengült az index.
Az ázsiai tőzsdék csütörtökön is nagyfokú bizonytalanságot éltek át az amerikai pénzpiac válságjelenségeinek hatására. A hongkongi tőzsde a csütörtöki korai kereskedésben több mint 4,4 százalékkal esett. Sanghajban a visszaesés még ennél is nagyobb mértékű volt: 5,3 százalékos. Tokió ünnepnap miatt zárva tartott, pénteken nyit ismét a tőzsde.
Az ázsiai tőzsdék esése a Wall Street tegnapi gyenge teljesítményére, a DowJones index 2,4 százalékos esésére adott reakció. Ennek hátterében van az a félelem, hogy az amerikai jelzáloghitel-piaci válság folytatódik, ez pedig a hitelpiacok összeomlásához, likviditási zavarokhoz vezethet.
Tegnap itthon: Piaci pletykákra mozdultak az árfolyamok
Friss tőzsdei árfolyamok
Legfrissebb devizaárfolyamok
A bulinak vége, lehet hazamenni!
Csendesedik a kötvénypiaci pánik
MTI