Hozzátette: az új alaptörvény alapján biztosítani kell a munkafeltételeket, valamint a pihenőidőt és a fizetett szabadságot. Az elfogadandó új alaptörvény emellett általánosságban kimondja a gyermekfoglalkoztatás tilalmát, valamint külön intézkedésekkel biztosítja a szülők munkahelyi védelmét.
A kereszténydemokrata politikus szerint az állam kötelezettsége a minél szélesebb körű munkavállaláshoz szükséges jogszabályi környezet biztosítása, illetve a munkavállalók védelme az esetleges kiszolgáltatottságtól.
"A munkaképes állampolgárok erkölcsi kötelezettsége pedig a hasznos munkában való részvétel" - mondta, hangsúlyozva: stabil demokrácia és versenyképes piacgazdaság csak stabil munkavállalói rétegen alapulhat.
Az elmúlt hónapok kormányzati politikája egybevág a kereszténydemokrata politika célkitűzéseivel, mert egyszerre kívánja bővíteni a foglalkoztatást és megkönnyíteni a munkába állás feltételeit - fejtette ki a kormánypárt alelnöke, aki hozzátette: a KDNP szerint a versenyképesség alapja nem csupán a vállalatok profitja, hanem "a munkavállalóknak minél szélesebb körű jóléte".
Rétvári Bence kitért még arra, hogy az új alaptörvény szövege szerint Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán alapul. A munka több, mint pénzkereset - az emberi személyiség kiteljesedésének egyik legfontosabb eszköze - fogalmazott.
MTI
A KDNP alelnöke szerint az elfogadandó új alaptörvényben erős garanciák védik majd a munkavállalókat. Rétvári Bence hozzátette, hogy a pártja politikai meggyőződése szerint a munka az emberi méltóság része
Nem bír a többi nagy vetélytárssal.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




