A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Támogatásokat Vizsgáló Irodája a magyar uniós elnökségi program részeként Állami Támogatási Napot (State Aid Day) szervezett 2011. május 12-13-án, Budapesten. A rendezvényen az állami támogatások versenyszempontú ellenőrzése kapcsán felmerülő aktuális kérdéseket vitatja meg mintegy 150, a bizottsági, tagállami szereplőket és a lehetséges kedvezményezetteket képviselő szakértő - tájékoztat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a kormany.hu oldalon.
Hegmanné Nemes Sára államtitkár a konferencia megnyitóbeszédében kiemelte: „Az Európai Unió az állami támogatások nyújtásának szabályozásával egyenlő versenyfeltételeket kíván teremteni a vállalkozások számára a belső piacon. A téma jelentőségét mutatja, hogy 2009-ben a tagállamok – a gazdasági és pénzügyi válság miatt szükségessé vált támogatásokkal együtt – összesen több mint 427 milliárd euró olyan állami támogatást nyújtottak, amely a Bizottság kizárólagos ellenőrzése alá tartozik. Ez az összeg nagyságrendileg az Európai Unió GDP-jének 3,6 százalékát teszi ki.”
Az Európai Unió működéséről szóló Szerződés értelmében a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott támogatás. Több feltételnek (állami forrás, szelektivitás, előny a kedvezményezett vállalkozásnál, tagállamok közti kereskedelem érintettsége, valamint a verseny torzulása vagy ennek veszélye) egyszerre kell teljesülnie ahhoz, hogy egy támogatás uniós értelemben véve állami támogatásnak minősüljön. A tilalmat megfogalmazó főszabály alóli kivételeket rögzítő rendelkezések az Unió más politikáiban kitűzött célokkal (pl.: kohézió, környezetvédelem, foglalkoztatás stb.) összhangban – meghatározott feltételek betartása mellett – engedélyezik állami támogatás nyújtását. Ha egy intézkedés nem minősül állami támogatásnak, akkor azt a támogatást nyújtó (állam vagy önkormányzat) akár 100 százalékos mértékben is finanszírozhatja.
Hegmanné Nemes Sára beszédében hangsúlyozta: „A jelenleg érvényben lévő állami támogatási szabályok jelentős része 2013 végén hatályát veszti. A konferencia lehetőséget kínál arra, hogy a tagállamok tájékoztatást kapjanak a Bizottság képviselőitől a jövőbeni tervekről, azok tartalmáról és a várható ütemezésről is.” A találkozón az uniós intézményeket legmagasabb szinten Gert-Jan Koopman, az Európai Bizottság Verseny Főigazgatóságának főigazgató-helyettese képviseli.
Mi is az TVI? Magyarországon a Támogatásokat Vizsgáló Iroda (TVI) az állami támogatások versenyszempontú ellenőrzésének központi koordináló szerve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kiemelt Állami Szerződéseket és Támogatásokat Vizsgáló Államtitkárságának részeként. A TVI a jóváhagyást igénylő támogatási tervezeteket küld az Európai Bizottságnak, tájékoztatja a támogatást nyújtókat az uniós állami támogatási joganyag és joggyakorlat változásairól, ennek érdekében különböző ismeretterjesztő, tájékoztató anyagokat – köztük a TVI Információs füzetek című szakmai kiadványt – készít. Segíti a támogatást nyújtókat az uniós állami támogatási szabályok értelmezésében és alkalmazásában, aktív kapcsolatot tart fenn a hazai támogatást nyújtókkal és az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságával és részt vesz az Európai Bizottság állami támogatási munkacsoportja munkájában. Konkrét támogatási intézkedések kapcsán érkező bizottsági megkeresés vagy a támogatás visszatéríttetését elrendelő bizottsági határozat esetén (a mezőgazdasági, halászati, vidékfejlesztési és erdészeti támogatások kivételével) koordinálja a magyar álláspontot. |
Privátbankár