A Kínában tartózkodó amerikai pénzügyminiszter az amerikai gazdaság előtt álló kemény negyedévről beszélt újságíróknak, szavai szerint a gazdaság hirtelen lelassult, de ezért elsősorban az amerikai ingatlanpiaci helyzet a felelős, amelyet igyekeznek rendbe tenni. Henry Paulson más kérdésekről szólva örömmel nyugtázta a kínai valuta erősödését. Az idén eddig az amerikai dollárral szemben már 4 százalékkal erősödött a jüan, és 2005. július - a rögzített árfolyam megszüntetése - óta összesen 18 százalékkal.
Kínai jelentések szerint az amerikai kormánytag a kínai vezetőkkel elsősorban az energiaipari együttműködés lehetőségeit vitatta meg, kiemelten szólva a kínai környezeti problémákról. Paulson sürgette Pekinget, hogy számolja fel a külföldi környezetvédelmi berendezésekkel kapcsolatos kereskedelmi korlátokat, máskülönben nem számíthat szennyezett levegőjének és vizeinek gyors megtisztulására.
Almunia beszólt a fél világnakMTI