Amerikán múlik, meddig tart a budapesti jókedv
Az elemző szerint a forint árfolyamsávjának eltörlése közép- és hosszú távon jótékonyan befolyásolja a tőkepiacot is, de kedden valószínűleg még nem lesz érezhető hatása. Legfeljebb a Magyar Telekom profitálhat a kamatszintet változatlanul hagyó jegybanki döntésből, ez ugyanis az árfolyamsáv megszűnésével együtt jótékonyan hat az osztalékpapírként számon tartott részvény árfolyamára.
Londoni értékforgalmazók szerint kedden a nyugat-európai részvénypiacok szerény emelkedéssel kezdhetnek, miután hétfőn jelentősen nőttek elsősorban a pénzügyi papírok drágulására. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 18 pont körüli emelkedéssel nyithat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 45 pont körüli növekedéssel kezdhet. A megfigyelők szerint a keddi kezdeti növekedésben a fő szerepet továbbra a pénzügyi részvények játsszák, miután hétfőn is különösen e ágazat papírjai drágultak arra a hírre, hogy bankok egy csoportja mentőövet dob a pénzügyi gondokkal küszködő Ambac Financial cégnek, amely a legjelentősebb amerikai kötvénybiztosító. A szakértők szerint azonban ez a hír most már kezd beépülni a részvényárakba, miközben összességében a jelzálogválsággal kapcsolatos komoly aggodalmak továbbra sem enyhültek.
Kedden gyengült a tokiói értéktőzsde fő mutatója, miután a kereskedés döntő részében a hétfői zárószint fölött mozgott. A tőzsdemutató visszaesésének fő okozója a KDDI mobilszolgáltató volt, amelynek hitelminősítésén rontott a Nomura Securities a mobilpiacon tapasztalható egyre élesebb árverseny miatt. A KDDI a második legnagyobb japán mobilszolgáltató, amely a múlt héten ismertetette azt az új csomagját, amely ingyenes telefonbeszélgetést tesz lehetővé a családtagok között. Drágultak ugyanakkor az ingatlanértékesítő cégek részben annak a hatására, hogy az ágazati Mitsubishi Estate Co középtávú terve alapján feljavította a cég részvénybesorolását a Daiwa Institute of Research. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 89,85 pont, 0,7 százalék csökkenéssel 13 824,72 ponton fejezte be a napot.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI